Izsóp - leírása, termesztése és felhasználása

A Földközi-tenger mellékén és Nyugat-Ázsiában kopár, sziklás lejtőkön honos.
Gyógyító növényként már az ókorban is ismerték és használták.

Jellemzői:
50-60 cm magasra növő illatos, egyenes szárú, tövétől dúsan elágazó félcserje. Fényes sötétzöld lándzsás levelei vannak. Júliusban hozza kék, rózsaszín, fehér virágait.

Környezeti igényei:
Meszes, középkötött, átlagos tápanyagtartalmú, könnyen melegedő talajon fejlődik legjobban.

Szaporítás:
Általában magvetéssel történik. A magjait állandó helyére április elején, palántaneveléshez március végén vetjük.
Szaporíthatjuk márciusban tőosztással és nyár elején hajtásdugványozással is.

Ápolás:
A töveket a tél elmúltával vágjuk vissza, hogy szabályos formája és több hajtása legyen.

Hatása:
Görcsoldó, gyulladásgátló, nyálkaoldó, nyugtató, szélhajtó.

Felhasználása:
Teáját az izsóp illóolajának görcsoldó hatása miatt köhögés, idült hurutok, hörghurut, meghűlés esetén , valamint szorongás ellen használjuk.
Megfázásra készített teában az izsópot bodzavirággal és borsmentával keverhetjük
Leveleit, a konyhában zöldség-és gyümölcssaláták, levesek szárnyashúsok ízesítésére és teák készítésére használhatjuk.
Tehetjük szobaillatosító keverékekbe, arcgőzölő- és fürdővízbe is.

Szedése:
Közvetlenül virágzás előtt az alsó fásodott részek felet megvágva.
Teakészítéshez, ételek ízesítéséhez a leveleket, arcgőzölő vizekhez a virágos hajtást szárítjuk, kis csokrokban, függesztve.